Együtt a kirekesztés ellen
A program a Fiatalok lendületben program 3.1-es alpontjának keretrében valósul meg. A programot az Európai Unió támogatta.
A projekt négy ifjúsági szervezet találkozóját foglalta magában, Tiszadobon a Közösségi házban és az Andrássy kastélyban zajlottak az események. A projektet minden partnernél elõkészítõ tevékenység elõzte meg. Egyesületünk fiatal tagjai bosnyák, szerb és szlovén fiatalokkal találkoztak. Nyolc-nyolc fiatal érkezett a meghívott országokból, mindannyian hátrányos helyzetûek, túlnyomórészt gyermekvédelmi támogatásban felnövõek. Témánk a fiatalok elõzetes érdeklõdésére építve az esélyegyenlõség a a mindennapi életben volt. Ezen belül több, fiataljainkra adekvát témát jártunk körül: a nemek közötti egyenlõség, a gyermekotthonos létbõl fakadó társadalmi kirekesztés, a romák társadalmi integrációjának lehetõségei. Módszertanilag az interkulturális tanulás, a tapasztalati tanulás álltak a központban. A résztvevõk nemzeti estek keretében mutatták be országuk és térségük kulturáját. Kiemelt hangsúlyt fordítottunk a roma kultúra megismerésére, illetve az identitás megélésére. Ezáltal a résztvevõk ismereteket szereztek egymás kulturájáról, szokásairól. A programot egy szakképzett tréner vezette. A csere alatt a fiatalok megismerkedtek egymással, igazi csapattá épültek, s komolyabban elmélyedtek az esélyegyenlõség témájában. Gyakorlatilag a tábor eleje óta gyakorolhatták az egymás iránti toleranciát és lojalitást.. A programot egy szakképzett tréner vezette. A csere alatt a fiatalok megismerkedtek egymással, igazi csapattá épültek, s komolyabban elmélyedtek az esélyegyenlõség témájában. Gyakorlatilag a tábor eleje óta gyakorolhatták az egymás iránti toleranciát és lojalitást.
|