Main menu
Egyesületünket 2004 áprilisában jegyezték be. Mi, a szervezet alapítói valamennyien közelről ismerjük az állami gondoskodásban élő, valamint az onnan kikerülő fiatalok gondjait, problémáit, hiszen mi magunk is megtapasztaltuk. Több éve foglalkoztatott már minket az a helyzet, mellyel egy állami gondozásból kikerült fiatalnak kell szembenéznie, amikor a védelmet jelentő körülmények közük kikerül a valódi életbe. Ez sajnos sok esetben jelent látszólagos vagy valódi utcára kerülést.
Az egyesület megalakulásának fő céljai: hogy kapaszkodót nyújtson az életben történő eligazodáshoz, segítse a rászorulókat, javítsa a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, fiatalok életkörülményeit, életesélyeit, valamint, hogy minél kevesebb gyermek kerüljön állami gondoskodásba.
Az egyesület tevékenységében kiemelt területek:
Szolgáltató tevékenység volt állami gondozottak felé
Tudományos tevékenység, kutatás
Hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének növelése